Nos, egy könnyű, súlytalan téma jön most így elsőnek, lényeg hogy visszatértem, éljenzés, fanfárok, miegymás. Tisztán esztétikai probléma: azon akadt meg újabban a szemem hogy ha egyes játékiadók újra nyomják még egyesebb játékaikat, azok dobozképét miért foglalják valami tökéletesen ocsmány egyen-keretbe. Valahogy így:
Prince of Persia doboz
Van ugye a játékostársadalomnak az a nem egészen elhanyagolható hányada, aki nem ugrik egyből megjelenéskor az "álomjátékra", mert az történetesen tizenvalahányezerbe kerül (és ez még csak a PC, egy Xbox 360 ekvivalens úgy egy hatossal több) és történetesen hűsünk egy csóró egyetemista aki zsebpénzből és ösztöndíjból él. Ez a szerencsétlen ilyenkor két három dolgot tehet:
  • Elmegy dolgozni.
  • Megvárja míg álomjátékának lemegy az ára.
  • Megwarezolja kicsit. :)

  • Ez a felsorolás most kicsit több elemből áll mint ahogy azt eredetileg terveztem, így az első elemet egy egyetértő hümmögés társaságában gyorsan elfeledjük. :) A harmadik opció most tökéletesen offtopic lenne (egyébként észrevettétek hogy már megint Ádámnál és Bélánál kezdem a téma taglalását? Borzasztó vagyok..), így marad a kettes.

    2007.07.03. 18:04

    Címkék: design játék kiadó wow jóízlés

    Ok, most akkor egy kis magyarázkodás következik, akit ez nem érdekel (azt megértem), az tekintse úgy hogy megint nincs post.

    Szóval nem szeretném hogy bárki azt higgye meghaltam, a blog halt meg, esetleg Nietzsche (vagy Isten). Szóval az a helyzet hogy vizsgaidőszak megy ezerrel, ami még pont jó is lenne mert ilyenkor zsongó fejjel szoktam a legjobb postokat írni. :) Viszont most az a nagy helyzet hogy a zsibbadt agyamat inkább játékkal lazítom, emellett pedig nincs túl sok időm. Szóval I'm not dead yet! Tessék drukkolni hogy minél előbb végezhessek a sok értelmes kommunikációs vizsgámmal, és mihamarabb térhessek ide vissza. (Egyébként ez engem is irritál mert itt álnak a témák garmadában, de sosem jut idő arra hogy nekiüljek. Úgyhogy - ha visszajövök - egy jó darabig enyhén aktuálatlan postokat fogoktok olvasni. Már ha fogtok. :P) Továbbá ellenáltam a kísértésnek és nem csináltam "magyarázkodások" taget. Nem óhajtok ebből rendszert csinálni. :)

    Június közepére tudok ígérni egy újranyitást, ha esetleg addig írnék valamit, azt tekintsétek isteni csodának. :) I'll be back. (Addig is egy aranyigazság.)

    X

    2007.05.30. 18:58

    Címkék: proxyságok

    No, bocs a kiesésért, vizsgaidőszak/alkotói válság/Republic Commando to blame, viszont végre végre vissza vagyok. :)
    Mai finomságként arra gondoltam hogy kicsit körüljárom az interaktív reklámok témakörét. Bár volt már egy hasonló postom ami ilyesféle témát boncolgatott, viszont akkor éppen a hanghatások idegesítő voltát szerettem volna hangsúlyozni. Most viszont más a szemszög: miért jó - esetleg miért rossz - az interaktív flash reklám?

    Az ezekkel való játék során az emberben gyakran nem igazán tudatosul hogy reklámot néz.
    Először is szeretném megnyugtatni egy kicsit a flash reklámok elkötelezett gyűlölőit: nem fogok semmi olyan aljas trükköt isteníteni, amit le lehetne lelőni az AdBlock-kal. :) Tudom én hogy a flash lassú, ronda, idegesítő és büdös, de mostmár volnátok szívesek elhallgatni egy kicsit hogy végigmondhassam a mondókámat?
    Köszönöm. :

    2007.05.12. 20:20

    Címkék: flash adblock hirdetés játék reklám

    Új Gép :)

    (Lásd még: Költözési Hercehurca / Játék Tájm, Updates Later)

    2007.05.02. 09:43

    Címkék: proxyságok

    Nagy meglepetések rejtőznek a BKV kemény kitinpáncélja alatt, aztán ritkán kinyújtogatja őket mint a kis csápokat. Most éppen arról van szó hogy bizony felfedezték a netet, vagyis annak egy bizonyos szegletét: a Google maps-et. Ezt a képet a négyeshatoson lőttem: nem elég hogy szépen, ízlésesen végig van vezetve az útvonala és megállói (sárgával), de ráadásul még pár nevezetesebb épület is fel van rajta tüntetve (kékkel), természetesen szatellit nézetből, nagy felbontásban. Bónuszként még megbújik a forgalmi irodájuk/büntetésvégrehajtási részlegük is zölden jelölve. :)
    Egyetlen bibi, hogy ez leginkább szerintem a külföldi utasokat érdekelné, esetleg lehettek volna a feliratok is kétnyelvűek, de már csak kukacoskodás.
    Gratula BKV!

    BKV térkép

    2007.04.25. 18:21

    Címkék: google térkép

    Na, rég volt Jazzy-s post, már szinte hiányzott (arról nem is beszélve, hogy minden héten a legtöbb keresőtalálat MÉG MINDIG a Jazzyre jön :P), úgyhogy gondoltam ismét eleresztek pár megjegyzést róla. Az utolsó post óta már jóval több "élménnyel" vagyok gazdagabb e téren, úgyhogy úgy érzem most már valamivel megalapozottabban kritizálhatok. Előrebocsájtom, hogy a Jazzy még mindig a legszínvonalasabb rádió számomra, viszont még mindig van pár olyan terület, ami nagyon csípi a szememet, viszont vannak olyan tulajdonságai is, amiért nagyon tudom szeretni. :). Lássuk mik ezek! Jazzy logo
    Ez persze távolról sem igaz, ugyanakkor egy érdekel felvetést szeretnék most taglalni. Miért is lehet veszélyes a túlzott feedfogyasztás az oldalakon elhelyezett hirdetésekre?

    Először is meg kell vizsgálnunk mely környezetbe helyezhető el a két elem. A feed ugyebár TARTALOM - így, nagy betűkkel. Semmi fakszni, képek esetleg de még az sem biztos; a lényeg hogy a szöveg fog megjelenni a feedolvasóban. Most az egyszerűség miatt vegyünk egy blogfelületet, tehát a postok tartalma fog letöltődni RSS-en keresztül. Egy egy dolog. Itt jön ugye a csavar: a hirdetések ugyanis jobb esetben a főoldal kódjában vannak elhelyezve, így azok csak akkor jelennek meg, amikor konkrétan a főoldal keretében böngésszük a tartalmat.

    2007.04.24. 21:18

    Címkék: blog hirdetés design reklám rss feed

    Mint minden más médium, a blog is bizonyos tekintetben esztétikai tárgy: ugyanúgy embereknek, befogadóknak készül, mint például egy Márai kötet. De az esztétikai érték a szöveg esetén sem egysíkú: lehet akármilyen remekmű is a könyv szövege, ha valami iszonyat ótvar, szakadt kötésben, bődületes elgépelésekkel tarkítva dobják piacra, azt bizony igényes ember kezébe sem fogja venni. Akár hiszitek, akár nem, ez bizony a netre is vonatkoztatható. Hiszen mi mással lehetne magyarázni hogy egyes "alacsonyabb igényességű" oldalak láttán az átlagos netező ízlésrendőrségért kiált? :) Nézzük mik kellenek ahhoz, hogy egy oldal szép gusztusosan üljön meg a net mélységében és valódi tartalmat, értéket adjon hozzá.

    2007.04.22. 21:59

    Címkék: blog blogger design szöveg

    ThunderbirdKijött végre a Mozilla Thunderbird nevű levelezőjének 2.0-ás verziója! At last!!! Az RC2 verziót még nem igazán volt bátorságom kipróbálni, viszont a mostani verzióváltás már egy stabil változatot eredményezett. Bevallom őszintén, nagy kedvencem a Thunderbird minden hibája ellenére, és a mostani változat ígéretei, mint például az on.hover (kurzor fölé-taszigálás) előnézet és a levelek "felcímkézése" (Még ha egyenlőre nem is Gmail szinten) igazán megkönnyítheti a levelek közötti keresést. Tudom, sokan nem hívei az asztali levelező alkalmazásoknak, de szerintem a Gmail ment-átirányít + Thunderbird kombót még mindig nem tudja semmi felülmúlni. A csak netes postafiókok ellen szól például az offline mód esete, az asztalik ellen a hard-wipe (tehát amikor kihal a merevlemez) - viszont a két alkalmazási felület olyan jól kiegészíti egymást, hogy igazán nem tudom hogy panaszkodhatnak még mindig egyes emberek a leveleik eltűnésére. :) Még akkor is, ha itt az új freemail. Az is olyan, amilyen. :P

    Letölteni (mármint a Thunderbird-öt) innen lehet, további info itt, vélemények róla a komment mezőben.

    És még valami. Kíváncsi vagyok, ti milyen levelezőt használtok. Szavazásra fel! :)
    (Kiegészítés: aki web+asztali kombót használ, attól most csak az asztali alkalmazás neve kéne, ok?)
    link

    2007.04.21. 21:59

    Címkék: google email

    A mai post egy általam megtervezett univerzális SSO-rendszer-modell bemutatása lesz (tehát közös account, nemrég tanultam :)), mely az összes virtuális játékkal kapcsolatos szolgáltatást hivatott egy fedél alá hozni. Maga a rendszer elég komplex és - annak ellenére hogy a megvalósíthatóságot igyekeztem szem előtt tartani - sajnos eléggé utopisztikus. Mindenesetre van benne mashup ötlet dögivel (khm, az volt ugyanis a "feladat"), úgyhogy lehet csemegézni. Ma több postot nem írok mert egyrészt lusta vagyok, másrészt meg csak. :)

    A cél tehát egy olyan univerziális netes platform kialakítása, mely organikusan magába tudná foglalni a jelenlegi virtuális-játékuniverzum minden kapcsolódó szolgáltatását, mely segítségével szinkronizálttá válhatna a különböző játékszolgáltatások igény-teljesítmény mérlege mely a piac számára is egyértelmű előnyökkel járna.
    Vagyis: Google is your friend. (Wiki a többi variációhoz) A Google a barátod. Miért is olyan fontos ezt tudatosítani a felhasználókban? Azért meg rengeteg kérdés és válasz megspórolható ezzel. A legtriviálisabb kérdések esetén szokott előfordulni a fenti kifejezés fórumokon, blogokon. Tehát: menj és keresd meg magad!

    Annak ellenére hogy a felhasználók többsége még mindig nem rendelkezik megfelelő keresési ismeretekkel, az internetes közösségek ma már elvárják hogy bizonyos kérdések feltétele előtt a kérdező tájékozódjon a weben. Nem kell feltétlenül keresési zseninek lennie, de ha a válaszadó az első Google találatban megtalálja a megoldást, az azért nem vet túl jó fényt a kérdezőre. Ha a közösség még kísérletet sem tesz az általa elsőtalálatosnak minősített kérdés megválaszolására, akkor jön a GIYF, durvább esetben a "Google motherfucker, do you use it?" Nem túl elegáns, de az illető ezután inkább átszokik az előzetes keresésre. (Khm, személyes tapasztalat, khm)

    Mire is akarok kilyukadni? Az előző postban már láthattátok az új design első szöveges elemét. Az általam bevezetett Google varázsszó azokra az esetekre lett bevezetve, ahol nem érzem relevánsnak hogy konkrét linkeket adjak meg háttérinformáció gyanánt. (Bár az előző post még tartalmaz ilyesmit :)) Tehát ha valakit bővebben érdekel a dolog, akkor a megadott kifejezést begépelve/másolva egy keresőbe, igazán releváns oldalakat fog kapni. Ez persze tekinthető mindkét oldalról visszalépésnek is: a linkelés elhagyásával figyelmen kívül hagyjuk a "one-step-closer" irányelvet, a Google kulcsszó megadása pedig fölöslegesnek tűnhet, hiszen akkor az ember inkább a saját keresési metódusai szerint keres, nem igaz?

    Én azonban úgy vélem, az általam javasolt kulcsszó van annyira releváns, hogy az esetleg további részletek iránt érdeklődők ezáltal is könnyebben kezdenek új keresésbe, mintha nem ösztönöznénk őket. Igyekszem minél többször magyar nyelvű kulcsszavakat adni, viszont néha a téma maga követeli meg a nemzetközi referenciákat.

    Mindig amellett voltam hogy az olvasóim ne csupán egy izolált forrásként kezeljék ezt a blogot, igyekszem kihasználni a hypertér minden lehetséges adottságát. Úgy gondolom, az ajánlott kulcsszavak megadása kellemes alternatíva a háttérinformációk linkelése helyett. Javaslom minél több bloggernek a szisztéma átvételét, segítve olvasóikat a weben való tájékozódásban!!
    (Semmi, felejtsétek el, nem vált be...)

    2007.04.17. 20:35

    Címkék: google keresés user

    Bizony, itt az Adobe Flash kihívója, nem túl meglepő módon a Microsoft gondozásában. A Silverlight mindent fog tudni amit elődje (?), sőt, még okosabb, még gyorsabb, még jobb kódolású és még szerethetőbb (???) lesz nála. Lehet örülni!

    De most drága Microsoft: jó ez nekünk? Tudjuk mi hogy kapitalizmus van és árverseny, a sarki zöldséges is szeretne pirosabb almát adni mint a mellette lévő élelmiszerüzlet, de azért a neten inkábbhogy máshogy mennek a dolgok. Mert ugye múltkor beszéltem már arról, hogy nem igazán alapfelszerelés még ma a flash a böngészőkben, de már azért elég elterjedt ahhoz hogy széles körben használják. Erre jön most még egy újabb próbálkozó, ami ugye - mivel egy önmagában egy új program - hiszen a flash lejátszó és a flash tartalom között is nagyon szoros kapcsok vannak - az új program mellett pedig új szabvány is; pont ez hiányzott. Újabb eszköz fog szükségeltetni hogy a böngészési élmény "teljes" legyen. És megint egy újabb eszköz, amivel ezeket az animációkat blokkolni lehet. :) Úgyhogy plusz egy telepítés. Vagyis...
    nullAzt gondolom senki nem kérdőjelezi meg, hogy nem egy szerzői és szomszédos jogi szabály (de szép kifejezés :)) bizony erősen átgondolásra szorult az utóbbi időben. Ha másról nem, legalább a Creative Commons mozgalomról biztosan hallottatok már. Nem mellékesen például ez a blog is annak a licensze alatt fut. Igazából nem tudom miért, de jól mutat ott alul. :) No, de ez ennél azért nagyságrendekkel komolyabb kérdés és én most szeretnék egy specifikusabb melléktémába belemászni egy kicsit. Ez pedig enyhén érinti az internet: média-nem média témakört is; és bár abba egyenlőre nem szeretnék komolyabban belefolyni, pár csendes megjegyzést el óhajtok majd ezzel kapcsolatban is. Kérdés: feltehetem -e online híroldalra a blogbejegyzéseimet?
    Sosem árt egy barokkos túlzással nyitni - később lehet jól hivatkozni rá. Szóval a design új, a nekibuzdulás úgyszintén, a tartalmat meg majd igyekszem gyakrabban frissíteni. :)

    Nem akarom túlragozni a dolgot, gondolom sokatok nem érti majd mi került ezen a - nem olyan bonyolult, nem olyan dizájnos - sablonon két hetembe: lassú vagyok, beismerem, meg aztán a tesztidőszak meg, tudjátok, a szokásos. Sajnos mindezek ellenére be kell valljam: a sablon még mindig nem hibamentes - kizárólag Internet Exploreren. Bár a ledurvább hibákat úgy-ahogy sikerült kijavítanom, de még mindig van jópár olyan kód-sor, aminek fixálása már meghaladja a képességeimet. Ettől függetlenül úgy éreztem hogy más lassan az őrület határát súrolja hogy két hét alatt sem sikerült semmi használhatót összedobni, minek következtében ma, 20 órakor útnak indítom a (vizuálisan) megújult Hálózat-keresőt - nézzétek el nekem azt a csöpp 2.0-át. :)

    Tisztában vagyok a tovább>> linkes urgálással, ezenkívül rájöttem hogy a listás bug a mostani sablonban is él - ezekkel egyenlőre nem tudok mit tenni; ha még találtok problémát, ne habozzatok jelenteni. (lehetőség szerint böngésző verziószám+felbontás feltüntetésével) Az hogy ráhúztam az új sablont a blogra, nem azt jelenti hogy mostantól nem igyekszem kijavítani a hibáit, csupán nem fogok annyira inenzíven ráfeküdni. (Prioritást kap a postolás, örültök? :))

    Továbbá úgy döntöttem publikussá teszem az emailemet, arra az esetre ha netalántán valaki exkluzíve nekem akarna írni, továbbá ide lehet küldeni a bugreportokat, ötletet, kérdést, karácsonyi jókívánságokat meg amit még szeretnétek. Egyenlőre még lövésem sincs hova rakjam az e-mail gombot, de addig is elégedjetek meg egy szimpla linkkel.

    A felcéces flash-t egyenlőre jegeltem dacára a pozitív visszajelzéseknek (7:4 ide), de úgy gondoltam ez már tényleg sok lenne egy falatnak, úgyhogy szokjátok egyenlőre azt ami van, a többi jön majd később. :)

    Ennyit a blogról - egyébként sem szándékoztam erről hosszas litániákban értekezni, a következő posttól pedig újra a megszokott műsorrend vár Rátok, remélhetőleg értékelhető minőséggel és elfogadható frissítési időközökkel. :)
    Addig is maradok tisztelettel,

    Proxy

    2007.04.15. 20:00

    Címkék: proxyságok

    avagy 'Tanmese a böngészőkompatibilitásról.'


    (Megjegyzés: az alant szereplő 'webmester' teljes mértékben a fantázia szüleménye, bármely hasonlóság közte és énközöttem csupán a véletlen műve. :))

    Egyszeri webmesterünk munkásságának kezdetét valamikor a Jura kor és 1998 közötti időszakra teszik egyes kutatók, amikoris először tűnt fel családja körében egyszerű táblázatokkal és izgő-mozgó gifekkel operáló fiatal és nyughatatlan kamasz, aki mindenképpen alkotni akart, méghozzá grandiózus terveit valósította volna meg - ha lett volna hozzá tehetsége. De nem volt, így ezen ötletek többsége csúfos kudarcba fúlt.

    Egy apró képszakadás következtében 2007-be kerülünk, mikoris már nem olyan ifjú zsenipalántánk - ki mellesleg kedvelte és használta a Firefox nevű böngészőt - ismét nagyravágyó tervhez kezd hozzá: Építenie kell ugyanis egy új sablont hőn szeretett blogjához. A meglepően gondos tervezés és előkészítés után, a grafikai elemek megrajzolásán innen, a stíluslapok megzabolázásán túl, hősünk egy óvatlan pillanatban úgy gondolja, megengedheti magának azt a luxust, hogy félig-kész művét megtekintse az általa ritkán használt Internet Explorer nevű böngészőben is. És ahogy ott megnyitotta a lapot, olyan sokk érte, melyhez hasonlót még a bölcs öregek sem tudnak emlékezetükbe idézni. Ugyanis a Firefoxban szépen megszerkesztett és fazonra igazított oldala szörnyű torzszülötté vált! Szörnyűség!

    Ez a felfedezés erősen megakasztotta a kreatív alkotási folyamatot miután az egyszeri webdesigner úgy pislogott összetörten szegény, meggyötört sablonja romjai közt mint a béka a húsvéti kocsonyában, és tán máig sem érti, hogy az olyan alapvető CSS argumentumok mint pl. a 'margin-right' miért nem hajlandóak normálisan működni IE-ben.

    (Hősünk megpróbáltatásai után fontos szavazás, nézzétek meg mindenképpen!) modern webdesign
    "Tallózva a freeblog.galaxisban, gyakran találkozni elköltözők hátrahagyta blogokkal. Elsőre persze felötlik a gondolat, gazdája miért nem törölte ki az egészet. Az elütött kutyákat is lehúzza valaki az útról előbb-utóbb. Látva viszont a keresők útján odajutott látogatók statisztikáját, tényleg érdemes megtartani az egykor leírtakat. A keresőtalálat úgyis halott blogunk mélyébe döf. Adott bejegyzéshez navigál, hadd olvassák népek 404-es üzenet helyett inkább régvolt gondolatainkat."
    Forrás: Dr.Stein
    Ennél jobban szerintem nem is lehetne meghatározni a hátrahagyott, általam "lelenc" esetleg "árva" blogoknak nevezett online naplókat. Vagyis a blogoszféra azon nagyobb részét, melyeket legfeljebb átlag 3 hónapig vezet gazdája. Utána pedig - ahogy minden más a neten - egyszerűen ott marad. Nem takarítja el senki. Ennek oka, hogy naplók többsége az érdeklődés hiánya miatt szakad félbe; csupán az esetek elenyészően kicsi százalékában törli a tulajdonosa. Hiszen bármi, amit addig felvittek rá, kics, mementó a tulajdonos számára. Miért is törölné ki valaki "régvolt gondolatait"?

    2007.04.04. 21:54

    Címkék: web2.0 blog blogger linkek

    Mivel a feed/RSS-használatról ezen a blogon még nem igazán esett szó, úgy gondoltam most behozom ezt a csöpp lemaradást. Most szólok hogy itt nem a feedelés hogyanjáról, inkább a miértjéről lesz szó. A hogyanját egyrészt leírja milió és egy blogger/nemblogger, másrészt meg unalmas technoblabla, amit most talán mégsem.. Akit mégis inkább az első kérdés érdekel, annak ajánlom az SG Szájbarágóját, ami címében a NetVibesről, de igazából a feedről úgy alleszusammen szól. Ajánlom annak aki nem tudja, de tudni akarja mi az a feed, mi az a NetVibes esetleg hogy mi az a szájbarágó. Jah, meg persze a releváns postokat a Webisztánról. Ezen ismeretek nélkül is lehet ezt a postot tovább olvasni, de így az élvezeti érték nagy mértékben csökkenni fog. Ezt pedig soha nem kívánnám kedves olvasóimnak. (Akik, mint köztudomású, nagyon intelligensek. ;))
    Most hogy a kötelező tiszteletköröket lefutottuk, rátérhetünk (végre) a lényegre. A miért-re. Hogy miért van az, hogy "mi mégis feedet töltünk".
    Vagyis inkább ti. Én ugyanis meglepő (?) módon még mindig nem tudtam "beleszokni". Vajon miért? (Avagy érdekel ez egyáltalán valakit?)

    2007.04.01. 20:58

    Címkék: blog usability rss feed

    "A 2007. július 1-től életbelépő új kormányrendelet értelmében minden hazai távközlési szolgáltatónak kötelező egy olyan szoftvert üzemeltetni a szerverein, amely méri és naplózza a felhasználók e-mail és SMS forgalmát és erről napi jelentést küld az APEH részére.
    [A] technológiai iparágakból származó költségvetési extrabevételeket a vidék és a mezőgazdaság versenyképességének javítására fogják fordítani. Forrás:SG"
    I pity the foolEz a post kizárólag azért jött létre hogy tudassam a világgal: igen, bedőltem az SG április elsejei kamu-cikkének, már a cím elolvasása után is a nemlétező szívritmus szabályozóm után kaptam; egy doboz nyugtató és a cikk elolvasása után rögtön scrolloztam is lefelé hogy "enyhén ingerült" véleményemet megosszam a nagyközönséggel. Ott aztán meg hahaha meg "április bolondja" és persze lol. :) Van ilyen.
    Egyébként annyira nem vicces a dolog, mert hasonló tervezetet már hallhattunk egy politikus, egy bizonyos Alain Lamassoure szájából, annyi különbséggel, hogy ő francia volt, és egyébként is hülye. :)
    Még egy tökéletesen nem kapcsolódó hír a IT.news-ról. Küldjetek még kacsákat, mit nem láttam még? :)
    Jah, és bolondos április elsejét! ^_^

    Még valami: Ez imádnivaló. Akarom. :)

    2007.04.01. 20:13

    Címkék: lol adó

    Most csak egy gyors gondolat, mert nagyon el vagyok havazva: Arról már beszéltem, nem is egyszer, hogy a blogon milyen fontos a feedback; sőt már arról is ejtettem egy szót hogy miért van az, hogy egyes bloggerek nem reagálnak a kapott kommentekre. Szerintem ez azért egy meglehetősen problémás kérdés. Lehet persze egy bloggernek alapelve hogy nem válaszol, de akkor minek ír blogot?
    HA nem célja a közösségépítés - márpedig a legtöbb blog igencsak erre "épít" - akkor kapcsolja ki, vagy mittudomén. Ne adja a látogatóinak az interaktivitás hamis látszatát; nem muszáj ám minden egyes kommentre szolgaian válaszoni, mint ahogy én sem teszem mindig. De igenis legyen meg az az érzés, hogy figyelnek rám.
    Engem személy szerint igencsak irritál, ha egy blogközösségben nem tekintenek egyenrangú félnek. Ilyenkor az egész kommentelősdinek egy ilyen "szélbe kiabálás" feelingje lesz, kiváltképp ha közvetlenül a blog gazdájának címeztem a mondanivalómat. Kiváltképp ha a kommentelők közül mindenki neki címezi. És a másik oldalon csak tompa, mélyfekete csönd.

    Kapcsolódó anyagok:
  • Pár gyakorlati kérdés a blogokról
  • Privát (blogo)szféra
  • 2007.03.29. 14:56

    Címkék: blogger közösség kommentek feedback

    Rövid post egy rövid szolgáltatásról. :)
    Ha előfordult már valakivel hogy meg kellett jegyeznie egy URL-t (mobil, PDA, papír-ceruza nélkül), ami véletlenül 3 sor hosszú notepadben, akkor nyilván emorzsolt pár ízes cifrát az oldal által használt PHP-motornak és készítőinek címezve. Mostantól azonban emiatt nem kell aggódnia.
    A href.hu ugyanis egy pöpec kis alkalmazás, mely egy tetszőleges hosszúságú címet egy könnyen megjegyezhető, pár karakteres href.hu-s címmé varázsol. Ennek a postnak a href címe például: http://href.hu/x/2hbd

    A végén szépen ki is írja százalékosan hogy hány karaktert spóroltunk. :) Emellett még az is beállítható hogy a rövid link mennyi ideig éljen - egy kattintástól akár a messzi végtelenségig terjed a skála.
    Hasznos egyébként még fórumokra, de igazán blogokra, ha pl kommentbe tennénk hosszú URL-t, amit egyes motorok nem tördelnek, és ezek az egyes motorok allergiásak a nem tördelt szövegre, amit az egyes blogmotorok a blogsablon összekuszálásával fejeznek ki, aminek egyes blogtulajdonosok nem örülnek túlságosan. (Hosszú mondatok rövidítését vállalom.)
    Mazochistáknak és memóriaművészeknek végül van linkhosszabbítás is, előre tördelve, csak hogy mindenki boldog legyen. :)

    2007.03.27. 10:27

    Címkék: linkek gadget

  • Blog it!
  • Google it!
  • Wiki it!
  • Twitter it!
  • Digg it!

  • Jesszmária, ezek meg milyen szavak? Mostmár minden népszerű alkalmazás nevéből igét csinálunk? (pedig "a csinálni ige a webmester legnagyobb ellensége, mind do, mind machen alakban" Örökérvényű idézet SZTAKI-éktól)
    Blogolunk, Google-ezünk (Magyar hangja: Guglizunk), Wikizünk, Twitterezünk, Diggelünk. (Túrrunk? :)) Közben nyilván jókat funolunk és enjoyolunk. :) De hova vezet mindez?
    Anyway, blogging is somehow a way of escaping from real world to a vitual world.
    Tehát a blogolás kvázi menekülés a virtuális világba? Érdekes.. Még érdekesebb a kérdés hogy a blogolást (fontos: írást) mennyire tekintjük a virtuális világ részének. Hiszen az ember nem szakadhat el teljesen a "valós" világtól: Az nem működik hogy "Kedves olvasóim! Ma blogoltam!"
    Mi mindenről lehet viszont írni, aminek az égvilágon semmi köze nincs a gépen kívüli léttel: Chatpárbajok, képek, Youtube, filmek, és mindezekhez egész nap el sem kell mozdulni a gép elől. Tálcán nyújtott valóság; de vajon tényleg ez jellemző -e a blogoszférára? A blog is csak egy melléktevékenység? Egy menekülési útvonal? Escape?
    "Mindezek ellenére időnként olyan címlapokat sikerül összehoznunk, hogy magam is töprenkedőbe esem. Őszinteség és stílusérték ide vagy oda, két-három pinánál több már picit zavaró. Egy jól megtermett fasz vezető anyagban, nagy lóbetűkkel - hát közszereplő legyen a seggén, aki ezt indokolja. Ilyenkor nem csoda, hogy az egyébként edzett olvasóból is előjön az angolkisasszony, és csak a sarkainál fogja meg az Indexet, két ujjal." Forrás: Tóta W.

    18+ Nem fogom kicsillagozni a "csúnya szavakat", úgy érzem az olvasóim vannak annyira felnőttek hogy túlélik a nemi szervek nevén nevezésének látványát. Akit ez zavar, az ne olvasson tovább! Én szóltam!
    Egyáltalán nem kardinális probléma, de igazán zavaró tud lenni, ha az internetre fejlesztők elfelejtik az internet egyik alaptörvényét: nincs dupla kattintás!

    Hülyén hangzik, ugye? Márpedig mindazok számára akik most ismerkednek a webbel de már többé-kevésbé tisztában vannak egy operációs rendszer navigálási struktúrájával (maradjunk most a Windowsnál, jó?), bizony azzal kell kezdeni hogy igen, az ikonokra megnyitáskor duplán kell kattintani. De most ez a böngészőfelület, itt úgymond TILOS a duplaklikk (űrlapok esetén például), a linkek bejönnek egy kattintásra is. Ezek után úgymond a tipikus webhasználó (jobb esetben) reflexszerűen nem kattint duplán ha böngészőfelületet lát maga előtt.

    Namármost ha egyes alkalmazások felrúgják ezt az íratlan szabályt, akkor bajok lesznek. Például a Community Walk nevű GoogleMaps-ra épülő jelölgetős térképalkalmazás esetén, ahol mellesleg még help menüpont sincs; így a felhasználónak saját magának kell kisakkoznia, hogy úgy tud a térképen jelölőt (marker) elhelyezni, ha először behozza az Add marker legördülő menüt, és ott a keresés vagy szélesség-hosszúság adatok segítségével kijelöl egy helységet. Vagy pedig: "...or click on the map"
    Duplán. Csak ezt nem írják hozzá. Én erre például legalább 10 percnyi szenvedés után jöttem rá, akkor is csupán véletlenül. És ez egy alapszolgáltatás. Duplaklikkes alapszolgáltatás.

    Igen, tudom hogy a Google Maps dupla klikkel az adott pontra nagyít be. Igen, tényleg hasznos. Igen, mellette ott van az a kis csúszka. Igen, az emberek többsége a csúszkát használja, mert egyszerűen nem tud a duplaklikkes zoomról. És igen, a Google-re is haragszom, mert elkövették ezt a tilos lépést. És nem szóltak róla senkinek.

    2007.03.23. 15:00

    Címkék: google usability

    TunaticNe tévesszen meg az első benyomás! Ez számomra a mai nap tanulsága, ugyanis a Tunatic weboldalát látva meglehetősen félve (na jó, aggódva) töltöttem le az alkamazást. A ma általános designhez képest szegényesebb és egyszerűbb megvalósítás már rögtön gyanút ébreszt az emberben, hiszen az ilyen oldalak általában vacak, vírusos alkalmazások melegágyai. Pedig nekem pont nagyon kellett volna egy olyan jól működő alkalmazás, ami képes felismerni egy adott zeneszámot. Mielőtt továbbmentem volna egy másik oldalra, összeszedtem minden bátorságom, és telepítettem a programot.
    Nos, ezegyszer nem kellett volna gyanakodnom. A Tunatic ugyanis egyszerűen fantasztikus!

    2007.03.21. 10:46

    Címkék: keresés gadget hangfelismerés


    2008/01/06 - Nos, a Hálózat-kereső jelenleg hibernálódott, akut időhiányomból kifolyólag. Majd ha már úgy érzem hogy tudok rá elég figyelmet áldozni, kinyitok újra. - Proxy

    Hálózati mag

    Felhasználócentrikus internetblog és médiakritika - Proxy - vagyis én - újabb kísérlete arra hogy véleménye meghallgatásra kerüljön. Júzerbarát oldalak, gadgetek és szolgáltatások kritikája és ajánlója, internetelmélet és multiplayer játékok, social networking és web2.0; meg még ami éppen eszembe jut.

    Utolsó kommentek

    • KANGYÍK: fizetős ezazoldal? (2008.11.30. 21:47) Összevont rendszerek
    • Kornel: Nem tudok a geprol zenet berakni a programba.Jo lenne ha segitenel. (2007.12.13. 00:22) Megvagy!
    • Norbi: Hello. Engem az érdekele,hogy ezek a progik automatán kiértékelik ki énekelt a legjobban,vagy azt... (2007.09.16. 12:09) Karaoke otthon
    • Zabkezelő: Ezen teljesen természetes, ők is pontosan tudják, hogy igénytelen a kinézete, sőt. Ezzel pont arr... (2007.07.24. 22:48) Dobozolás
    • Proxy: Semmi probléma, a bejegyzésnek semmi köze nincs a bloghoz, úgyhogy csak nyugodtan. :) Köszönöm a m... (2007.06.29. 21:15) Filler
    • Utolsó 20

    Get FireFox

    Get FireFox
    süti beállítások módosítása