Ez persze távolról sem igaz, ugyanakkor egy érdekel felvetést szeretnék most taglalni. Miért is lehet veszélyes a túlzott feedfogyasztás az oldalakon elhelyezett hirdetésekre?

Először is meg kell vizsgálnunk mely környezetbe helyezhető el a két elem. A feed ugyebár TARTALOM - így, nagy betűkkel. Semmi fakszni, képek esetleg de még az sem biztos; a lényeg hogy a szöveg fog megjelenni a feedolvasóban. Most az egyszerűség miatt vegyünk egy blogfelületet, tehát a postok tartalma fog letöltődni RSS-en keresztül. Egy egy dolog. Itt jön ugye a csavar: a hirdetések ugyanis jobb esetben a főoldal kódjában vannak elhelyezve, így azok csak akkor jelennek meg, amikor konkrétan a főoldal keretében böngésszük a tartalmat.

Namármost a feed és a főoldal elég gyakran kizárják egymást a buliból: főleg ha a post teljes tartalma lehozható feeden is, akkor a delikvens csak a legritkább esetben mászik el az aktuál-postig. (Mondjuk például ha kommentelni akar.) Innen következik ez a nem is olyan furcsa kettősség: emberkék egyik fele feeden keresztül olvassa a blogunkat és esze ágában sincs eljönni ide "fizikailag" is, míg másik része jómunkásemberként a főoldalról (gyk: a MI főoldalunkról, tehát jelen esetben: halozatkereso.blog.hu) szerzi be a napi adag okosságot. A gyakorlatban a két állatfaj (sry :)) keveredni is szokott, de az most macerás, meg lényegtelen amúgy is.

AdSense for feeds
2005-ben a Google bejelentette az AdSense for feeds szolgáltatását, amely mind RSS, mint Atom feedekre alkalmazható. Az eljárás úgy működik, hogy a feed-szerkezetbe képeket helyez be, melyek igazodnak a környezethez, így a felhasználó általában releváns hirdetéseket kaphat. A szolgáltatás még mindig béta állapotban van.
Szóval vannak -esetenként elég jelentős számban - olyanok, akik meglehetősen ritkán látogatnak el az oldal http-s realizációjára - márpedig ez az oldalán hirdetéseket (nyilván nem úri passzióból) futtató bloggernek gáz, mer' hogy működik a hirdetés? Van klikkelgetős, meg van az ezer újratöltés/10fillér típusú ad, de ezen mind nem változtat hogy az oldal gazdija csak akkor lát belőle pénzt, ha a hirdetést sokan látják/kattintják/szeretgetik. Nos, minderre még esély sincs, ha a feedből olvasó egyén hírből sem lát hirdetést (nálunk) hiszen nem nézi az oldalt. Neki tehát a tartalom kell, nem a desgin. (A kutya rúgja meg! :)) A hirdetés viszont a designben van, és tesz a tartalomra magasból. Bibi van!

Mindez pedig hatványozottan kezd érdekes lenni most, a feedek elterjedésével, na meg azzal hogy ma már sokan sok blogot olvasnak szimultán, amire -elismerem - a feednél jobb eszközt még nem sikerált kitalálni. Szóval most az RSS és tsai eléggé meg fogják szorongatni a http protokollt ezügyben. Kellemetlen.

Mit lehet akkor csinálni? Lehet először is építeni arra a rétegre aki nem használ feedolvasót (egy pirospont nekem), viszont onnan sem biztos hogy mindenki kattingatni fog (egy fekete pont szintén nekem) - mindenesetre ez a legkézenfekvőbb megoldás: nem kapálódzni, hanem megpróbálni abból dolgozni, ami van. Meg persze írhatom hogy volnátok szívesek kedves feederek mondjuk hetente kétszer elmászni az oldalra és lekattintani valamit, de az olyan snassz. :)
Meg aztán ki lehet ám találni a feedes reklámokat is; annyira csak nem lehet bonyolult. Így még végülis jól is járna a delikvens, hiszen például minden feedes megtekintés egy-egy célzott reklámmal társulna - és mivel a feed-letöltés többé kevésbé jól-meghatározható, ezért még nem is kéne görcsölni azokért a kilkkekért. De ez csak egy ötlet. Tessék rajta elgondolkozni! :)

Kapcsolódó anyagok:
  • És mi mégis feedet töltünk
  • Eszközhiány
  • A bejegyzés trackback címe:

    https://halozatkereso.blog.hu/api/trackback/id/tr6363114

    Trackbackek, pingbackek:

    Trackback: http://www.curandocriancaferida.com.br 2018.06.05. 09:05:16

    david stockton basketball - Week 5 hcp 220 assignment using metric, apothecary

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    MiszterX · http://blog.xorp.hu 2007.04.24. 23:02:31

    Na igen, egyre terjedoben a feed olvaso szemlelet. En 2 eve letiltok minden flash es mas plugin betoltodeses dolgot az ablakon automatikusan. Egyszeruen undorito amikor minden ugral, szinekben pompazik stb. Kozbe baromira nem is erdekel.

    Amit irtal hogy a reklamok foleg keret oldalon talalhatoak ez igaz. Hamarosan a reklamozok is be fogjak latni, es a hirek kozotti reklamot fogjak eroltetni, amit persze rss-en is le fogsz szedni.

    De persze mivel igeny szuli a programokat meg fognak jelenni a hirdetest eltavolito feed olvasok is... Ordogi kor ez... :)

    2007.04.24. 21:18

    Címkék: blog hirdetés design reklám rss feed


    2008/01/06 - Nos, a Hálózat-kereső jelenleg hibernálódott, akut időhiányomból kifolyólag. Majd ha már úgy érzem hogy tudok rá elég figyelmet áldozni, kinyitok újra. - Proxy

    Hálózati mag

    Felhasználócentrikus internetblog és médiakritika - Proxy - vagyis én - újabb kísérlete arra hogy véleménye meghallgatásra kerüljön. Júzerbarát oldalak, gadgetek és szolgáltatások kritikája és ajánlója, internetelmélet és multiplayer játékok, social networking és web2.0; meg még ami éppen eszembe jut.

    Utolsó kommentek

    • KANGYÍK: fizetős ezazoldal? (2008.11.30. 21:47) Összevont rendszerek
    • Kornel: Nem tudok a geprol zenet berakni a programba.Jo lenne ha segitenel. (2007.12.13. 00:22) Megvagy!
    • Norbi: Hello. Engem az érdekele,hogy ezek a progik automatán kiértékelik ki énekelt a legjobban,vagy azt... (2007.09.16. 12:09) Karaoke otthon
    • Zabkezelő: Ezen teljesen természetes, ők is pontosan tudják, hogy igénytelen a kinézete, sőt. Ezzel pont arr... (2007.07.24. 22:48) Dobozolás
    • Proxy: Semmi probléma, a bejegyzésnek semmi köze nincs a bloghoz, úgyhogy csak nyugodtan. :) Köszönöm a m... (2007.06.29. 21:15) Filler
    • Utolsó 20

    Get FireFox

    Get FireFox
    süti beállítások módosítása